KIEMELT PROGRAM: V. Országos Csokoládé Fesztivál - Szerencs
Címkék: Fesztivál Országos Csokoládé Szerencs 2012. augusztus 24-26.
2012.08.16. 19:13
Korábban már ITT írtam a fesztiválról, de most részletesebb ajánlót készítettem nektek a mai sajtótájékoztatón elhangzott programismertetőből.
Az V. Országos Csokoládé Fesztivál 2012. augusztus 24-26. között várja vendégeit a Rákóczi-várban és környékén. Évről-évre egyre nagyobb gondossággal alakítják ki a szervezők a műsortervet, tudhattuk meg Koncz Ferenctől, Szerencs város polgármesterétől. A fesztivál egy civil kezdeményezésként indult, most pedig már a Városháza is kiveszi részét a fesztivál szervezésében. Szerencs a tokaji borvidékkel is összekapcsolható, ezért a három nap alatt több borászat termékeivel is megismerkedhetnek az idelátogatók.
A Csokoládé Fesztivál péntek délutántól vasárnap estig változatos kulturális programmal és sok-sok édes meglepetéssel várja vendégeit. Közel 50 csokoládéval kapcsolatos kiállító lesz a fesztivál területén, de persze lesznek egyéb kiállítók is. A szakmai programokon megismerkedhetnek az érdeklődők a csokoládé történetével és a csokoládégyártás folyamatával, illetve meglátogathatják a csokoládé történetéről szóló kiállítást is. Az előzetes hírek szerint online is követhető lesz 1-2 esemény. Figyeljétek a fesztivál Facebookos oldalát ITT!
Idén sem maradnak a vendégek csokiszobor nélkül, bár ez most nem Guinness-rekordnak készül. A körülbelül 6-7 mázsás tömör csokoládéból álló szobor 75 százalékos kakaótartalmú édességből áll majd össze. Ekker Róbert szobrászművész idén is különlegességgel várja az édességkedvelőket, de ez legyen meglepetés.. ;-)
2012. augusztus 24-én, pénteken délelőtt a sportoké a főszerep, ekkor rendezik meg a "Csokoládé Kupa" labdarúgó-bajnokságot és a streetball - és kosárlabda-bajnokságot is. A nyertesek természetesen csokoládékupát kapnak szereplésükért. Este pedig koncertekkel várják a nézőket, fellép pédául a Road, a Tankcsapda és a Paddy and the Rats. Jegyek már kaphatóak elővételben 1700 Ft-ért, a helyszínen pedig 2200 Ft-ért.
Úgy tűnik most a fesztivál elhalmozza hármas számmal ezt a három napot. Három színpad várja a vendégsereget 96 fellépővel, illetve három Gombóc Artúrral találkozhatunk a fesztivál területén.
2012. augusztus 25-én, szombaton 9 órától már elkezdődnek a programok. 9 óra 30 perctől zenés felvonulás indul a Hidegvölgy utcai játszótérről. A hivatalos megnyitó után, A szerencsi csokoládégyártás története című kiállítás megnyitóján, a Nestlé Hungária Kft. szerencsi gyáregységének vezetője korabeli gyártástechnológiai berendezéseket ajándékoz a városnak. Az este folyamán fellép a Csík Zenekar, a Bohemian Betyars, a The Carbonfools és a PASO is.
A Csokoládé Kalandpark nem csak a gyermekeknek okoz örömöt, hanem a felnőtteknek is, hiszen mindenki részt vehet a csokitallér gyűjtögetésen, a kézműves foglalkozásokon, a bábelőadásokon, rendőrkutya bemutatón, illetve játszhatnak cserkészekkel is. 17 órától szinkronúszó bemutató várja a víz szerelmeseit a Városi Uszodában.
2012. augusztus 26-án, vasárnap is különleges programokkal várják a vendégeket, például Herczeg Zoltán divatbemutatója is egy érdekes pontja lesz a fesztiválnak. Fellép az IdiotSide, a Balkán Fanatik és a szerencsi érdekeltségű Hooligans zenekar is. A fesztivált 23 órakor tűzijáték zárja.
Az állandó programok között szerepel a csokoládégyártók kiállításai, bemutatói, kóstolói. A kisvonatos városnézés, a pincelátogatás és a játszópark is állandó programnak számítanak, amelyeket ajándékkuponokkal lehet igénybe venni.
A fesztivál célja, hogy bemutassa a hazai és külföldi érdeklődőknek a Szerencsen és az ország többi pontján készített híres magyar csokoládé-termékeket és jellegzetességeiket. Céljuk továbbá, hogy minden korosztály találjon a maga számára megfelelő, színes, érdekes és mozgalmas programot.
Végül pedig a sajtótájékoztatón készült fotónk Gombóc Artúrral. ;-)
Jegyárak:
Koncertnapi belépő (péntek):
- Elővételben augusztus 20-ig: 1700 Ft/fő
- Helyszínen: 2200 Ft/fő.
Belépődíjak szombatra és vasárnapra:
- Felnőtt: 800 Ft/nap;
- Gyerek, diák és 60 éven felüli: 400 Ft/nap.
- Szülői kísérettel 6 éven aluliak számára ingyenes
- A jegy ajándékkupont tartalmaz.
Szerencsi lakcímkártyával:
- Felnőtt: 600 Ft/nap;
- Gyerek, diák és 60 éven felüli: 300 Ft/nap.
- Szülői kísérettel 6 éven aluliak számára ingyenes
- A jegy ajándékkupont tartalmaz.
Mindhárom napra szóló bérlet: 2500 Ft/fő. A bérlet ajándékkupont nem tartalmaz.
A cikket Ekker Róbert szobrászművész korábbi munkái díszítik.
A részletes programterv ITT érhető el. A fesztiválról mi is közvetíteni fogunk minden nap, szóval érdemes visszanézni!
Jó szórakozást mindenkinek!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal